Etetik a Közlekedési Vállalatot
Szerdán tárgyalhatja a Fővárosi Közgyűlés a BKV-szerződést
Szerdai rendkívüli ülésén tárgyalhatja a Fővárosi Önkormányzat az állam és a főváros között, a BKV finanszírozására kötendő szerződés tervezetét, miután azt Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes beterjesztette a grémium elé.
2010.03.26 18:34MTIAz MTI birtokába pénteken került dokumentum szerint a BKV 2010-ben és 2011-ben is kap vissza nem térítendő támogatást az államtól és a fővárostól is a nem finanszírozott kiadásainak fedezetéül.
A 2010 utáni támogatásért cserébe viszont vállalnia kell a fővárosi önkormányzatnak, hogy 2011-től legalább az éves inflációval megegyező mértékű tarifaemelést hajtanak végre, illetve a főváros csak annyi szolgáltatást rendel meg a BKV-tól, amennyire fedezete van.
Ezen kívül a fővárosnak - a szerződés jelenlegi verziójában - vállalnia kell 2011 és 2013 között 18,5, 2014-től pedig legalább évi 20 milliárd forintot BKV-beruházásokra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


