Egy hónapot még kibírnak?
Görögországnak április végéig nincs szüksége hitelre
Görögországnak április végéig nem kell felvennie hitelt a pénzpiacokon - mondta az athéni kormány pénzügyminiszter-helyettese egy tévéinterjúban.
2010.03.22 12:02MTIFilipposz Szakinidisz elmondta: "az idén összesen 54 milliárd eurónyi államadósságot kell megújítani, és eddig már 15 milliárd euró forráshoz jutottunk, így április végig nem szükséges a piacokhoz fordulnunk."
A politikus hozzátette: még nincs döntés arról, hogy mikor bocsátanak ki újabb államkötvényt. A rövid távú finanszírozási igényeket más módon is ki lehet elégíteni - mondta Szakinidisz a Mega nevű kereskedelmi tévécsatornában a hétvégén sugárzott interjúban. Május végéig nagyjából 22 milliárd euró államadóssága jár le Görögországnak, és a piacon azzal számoltak, hogy már ezen a héten ismét eurókötvény-kibocsátásra szánja el magát Athén, nem hivatalos információk szerint azonban a kormány előbb bevárja a csütörtökön kezdődő kétnapos EU-csúcs eredményeit, és azután határoz majd az ügyben - jelentette hétfőn a DowJones hírügynökség.
A görög vezetés március elején sikeres eurókötvény-kibocsátást hajtott végre. Az állampapír árazása a vártnál alacsonyabb volt, a felár 300 bázispont lett az irányadó eurókamatcsere-hozam (mid-swaps) fölött, ez azonban még mindig jóval magasabb a görög adósságválság kirobbanása előtt, tavaly augusztusban regisztrált 110 bázispontnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


