Politikai megrázkódtatást okozott a kijelentés
Odapirított a görögöknek - Merkel kitiltaná a "válságállamokat" az euróövezetből
Egyfajta politikai megrázkódtatást okozott Berlinben is, hogy az euróövezetből való kizárás lehetőségét vetette fel szerdán a német kancellár.
2010.03.17 19:59MTIA Bundestag költségvetési vitájában elhangzott felszólalásában Angela Merkel közvetve olyan módosításokat sürgetett a megfelelő európai uniós szerződésekben, amelyek szavai szerint a jövőben lehetővé tennék a reformokra képtelen, illetve azokat elutasító, úgynevezett válságállamok kizárását az euróövezetből.
A kancellár ugyanakkor leszögezte, hogy kizárásra csakis akkor kerülhet sor, ha az érintett állam sorozatosan megszegi az euróövezeti tagság feltételeit. Merkel beszédében név szerint egyetlen országot sem említett, de nem fér kétség ahhoz, hogy a kancellár Görögországra utalt. Azt viszont megerősítette, hogy kormánya ellenzi Athén - úgymond - elsietett megsegítését.
"A gyors szolidaritási lépések nem a helyes választ jelentik" - hangsúlyozta a német konzervatív kancellár, aki szerint a görög kormány korábban elhatározott takarékossági programjának nincs alternatívája. Sőt Merkel még ezt is kevésnek találta, és hangoztatta, hogy az elkövetkező időszakban a görög kormány részéről még további, a gazdaság stabilizálását célzó intézkedésekre van szükség.
Angela Merkel beszédében emlékeztetett arra, hogy Görögország fenyegető fizetésképtelenségét nem a jelenlegi pénzpiaci spekulációk, hanem az euróstabilitási paktum sorozatos megszegései okozták. Egyidejűleg ismételten úgy értékelte, hogy a közös európai valuta fennállásának legnagyobb kihívása előtt áll. A kancellár egyébként nem először vetette fel az euróövezetből való kizárás gondolatát.
A napokban például pártja, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti frakciójának tanácskozásán ezt a lehetőséget egyfajta ultima ratio-ként, azaz utolsó megoldásként említette.
Mindezzel összefüggésben a lehetséges és szükséges reagálások "láncolatáról" beszélt, elkerülendő, hogy a görög pénzügyi válsághoz hasonló esetek történjenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


