"Szabályosan zajlott"
KEK KH: az Eclipse a szerződésnek megfelelően teljesít
Szabályosan zajlott a járművek előzetes eredetiségvizsgálatát támogató központi informatikai rendszer módosítására és négyéves üzemeltetésére kiírt közbeszerzés, az Eclipse Zrt. a szerződésnek megfelelően teljesít - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) csütörtökön az MTI-vel
2010.03.11 16:44MTIA KEK KH hozzátette: 2009 novemberében, az akkor kihirdetett törvénynek megfelelően azonnali hatállyal megkezdte a felkészülést informatikai rendszerének módosítására. A rendszert a hivatal 2005-ben szerezte be, az 2006. január 1-je óta üzemel szerződésszerűen.
Tekintettel a fejlesztéshez kapcsolódó kizárólagos jogokra, a KEK KH hirdetmény nélkül induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás kiírása mellett döntött. A kiírás előkészülete során írásban tájékoztatta a közbeszerzések időszerűségét véleményező munkacsoportot a tervezett eljárás főbb paramétereiről. A jóváhagyás után, 2009. november 27-én megbízási szerződést kötött a közbeszerzés lebonyolítására egy erre szakosodott gazdálkodó szervezettel - áll a közleményben. Mint írták, az előkészületeket követően a KEK KH 2009. december 10-én megindította a közbeszerzési eljárást. Az ajánlattételi szakaszt 2009. december 18-án zárták le, a leadási határidőre az ajánlattételre felkért Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. érvényes ajánlatot adott be. A hivatal 2009. december 23-án ezt a társaságot hirdette ki nyertesnek, majd azzal december 31-én vállalkozói szerződést kötött. A szerződés 2010. január 1-jétől 2014. december 31-ig hatályos. A szerződés összege nettó 4 milliárd 950 millió forint, amelyet a KEK KH 2011. január 1. és 2014. december 31. között havi bontásban, minden hónapban egyforma összegben fizet.
A közlemény azzal zárul: a KEK KH nem illetékes nyilatkozni a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) Eclipse Zrt.-vel kapcsolatos nyomozása és a szerdai őrizetbe vételek ügyében. Sipos Jenő, a VPOP szóvivője szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy hét embert vettek őrizetbe, miután több helyszínen házkutatást tartottak Budapesten és Pest megyében adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt.
A szóvivő nem kommentálta az MTI-nek azt az értesülését, amely szerint a hét ember között van az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezetője is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06