Mikro, kis- és középvállalati szektor
Volksbank: a válságban felértékelődött a Széchenyi kártya
A válságban felértékelődött a Széchenyi kártya, amely a likviditási problémákkal küzdő mikro, kis- és középvállalati szektornak (kkv-k) jelent gyors segítséget a működés finanszírozásához, a vállalkozásfejlesztéshez - közölte a Volksbank Magyarország Zrt. kedden az MTI-vel.
2010.03.09 18:15MTIKiss Zoltán vezérigazgató-helyettes a bank pr cégének közleményében hangsúlyozza: a Széchenyi kártya népszerűségéhez az is hozzájárul, hogy jelenleg a kártya átlagos hiteldíja forint alapon 10 százalék alatt van 10 millió forint hitelösszegig, ami kedvezőbb a kereskedelmi bankok kkv-knak szóló szabad felhasználású hiteleinek költségénél.
A bank a Széchenyi kártyát "működtető" KA-VOSZ adataira hivatkozva közli: a kis- és középvállalkozások 2002-2009 között 160 ezer Széchenyi kártyát igényeltek, és eddig 120 ezer kártyát adtak ki. Az így kihelyezett kedvezményes hitel volumene elérte a 700 milliárd forintot. Az elmúlt 8 évben a kihelyezett hitelek 41 százalékát az 500 ezer forint és 4 millió forint közötti kerettel rendelkező Széchenyi kártyával vették fel. A hitelek 25 százalékát az 5 millió forintos, 18 százalékát a 10 millió forintos, 10 százalékát a 6-9 millió forintos, 5 százalékát pedig a 11-25 millió forintos kártyával használták fel. Kiss Zoltán kiemelte: a Széchenyi kártya az idén is állami kamattámogatást kap, emellett a januári kormányhatározat a program garanciadíj-támogatását is megerősítette. A garanciadíj támogatása minden kibocsátott kártyára érvényes, az egy százalékos kamattámogatás pedig az elmúlt évek gyakorlatával azonos módon tíz millió forintos hitelösszegig csökkenti a hiteldíjat.
A Volksbank Magyarország az összes kibocsátott Széchenyi kártya nyolc százalékát kezeli, a banknál a Széchenyi kártya hitelkeret-állomány 2009. december végén meghaladta a 14,5 milliárd forintot.
A tavalyi év adatai alapján 85 százalékban társas vállalkozások, 15 százalékban pedig egyéni vállalkozók igényeltek Széchenyi kártyát a Volksbanknál. Az ügyfelek több mint 80 százaléka mikro-vállalkozás volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06