Súlyos tízezreknek kélt lába
Bekevert a szuperbruttó- Hová tűnt a rendőrök fizetése?
Tucatjával jelezték a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományában szolgálatot teljesítő rendőrök, hogy komolyan hibádzik a februári fizetésük: van olyan rendőr, aki a vártnál 65 ezerrel kapott kevesebbet, s olyan is, akinek a kézhez kapott fizetése nem érte el az 50 ezer forintot sem.
2010.03.05 14:57HavariaPressA HavariaPress úgy tudja, hogy a BRFK gazdasági osztályán dolgozó bérszámfejtők a csütörtöki fizetési napon elérhetetlenek voltak a panaszosoknak, akik kérdésekkel akarták őket ,,bombázni", februári fizetésüket illetően. Az egyenruhások tucatjainál nem stimmelt ugyanis a fizetési papíron szereplő, s a valóságban a számlájukra utalt összeg: kivétel nélkül kevesebb pénzt kaptak, mint amire számítottak.
Akad rendőr, akinek pár tízezer forinttal utaltak kevesebbet, de olyan is, aki 65 ezerrel vékonyabb ,,borítékot" kapott. Olyan rendőr is akad, aki a rendesen ledolgozott hónap után a minimálbér töredékét kapta csak fizetés gyanánt. A rendőrök ráadásul nem tudtak senkivel sem érdemben beszélni a problémáról, a bérszámfejtők ugyanis egész nap elérhetetlennek bizonyultak. Hasonló problémát jeleztek a készenléti, a reptéri, a csongrádi és zalai rendőrök is.
A hírügynökség megkereste az ügyben a BRFK-t, ahol közölték, hogy tudnak a bérszámfejtési problémáról, ami nem csak őket hanem az ország valamennyi kapitányságát érinti, de csak később tudnak tájékoztatást adni az ügyről. Nem hivatalosan úgy tudni: az adójóváírás változása, illetve a szuperbruttósítás okozott komoly problémát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06