Egymillió új munkahely?
Fidesz: újabb EU-s adat bizonyítja a kormány alkalmatlanságát
A Fidesz szerint az Eurostat munkanélküliségről szóló számaival újabb európai uniós adat bizonyítja, hogy az MSZP-kormány alkalmatlan a válság kezelésére.
2010.03.01 12:54MTICser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője ezt azután közölte az MTI-vel, hogy az Eurostat hétfői tájékoztatása szerint nem változott a munkanélküliség az euróövezetben és az Európai Unióban januárban az előző hónaphoz képest; az eurót használó 16 tagállamban 9,9 százalék, a huszonheteknél 9,5 százalék volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta. Magyarországon az uniós számítási módszer alapján a tavaly januári 8,8 százalékról egy év alatt 11,1 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta.
"Egy év alatt jelentősen, 11 százalék fölé emelkedett hazánkban a munkanélküliség, köszönhetően a szocialista kormány elhibázott, megszorításokra épülő gazdaságpolitikájának" - írta ezzel kapcsolatban Cser-Palkovics András.
A helyettes szóvivő hangsúlyozta, a Fidesz nemzeti ügynek tekinti a munkahelyek megvédését, és tíz év alatt egymillió új, legális munkahely létrehozását tűzi ki célul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


