Biztatnak?
Alacsonyabb januári és februári távhő számlánk lesz
Bár a január és február első két hete hidegebb volt mint tavaly, a lakások távhő számlája alacsonyabb lesz a múlt évinél - mondta Balog Róbert, a FŐTÁV Zrt. szóvivője csütörtökön, a társaság budapesti sajtótájékoztatóján.
2010.02.25 12:53MTIBár az idei január 0,7 fokkal hidegebb volt, mint egy éve, a lakosság mintegy 110 ezer gigajoul-lal (GJ) kevesebb energiát használt fel fűtésre mint tavaly.
A fogyasztók a napokban kapják meg a januári fogyasztásról a számlát, és azt fogják tapasztalni, hogy összege 25-30 százalékkal kisebb lesz. Február első két hetének hőmérséklete jelentősen alatta maradt a sok évi átlagnak - az idén 2,5 fokkal hidegebb volt -, az energiafelhasználás emiatt 15 százalékkal emelkedett, ennek ellenére a februári számla is alacsonyabb lesz az áfa és az egységárak mérséklődése miatt.
Az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére tavaly nyáron kedvezményes kulcsba sorolta a távhő áfáját, amely így az általános 25 százalékos mérték helyett augusztus 1-jétől 18 százalékkal adózott. A parlament novemberi döntése értelmében ez januárban csökkent öt százalékra.
Szollár Domokos kormányszóvivő akkor elmondta: összességében, az elmúlt hónapok távhődíj- és áfa-csökkentéseinek köszönhetően, egy átlagos budapesti távfűtéses lakás éves fűtési költsége az idén akár 45-50 ezer forinttal is kevesebb lehet. Felidézte: a kormány a távhő-áfájának csökkentésén túl számos intézkedést hozott a távfűtéses lakásban élők terheinek enyhítésére. Példaként említette, hogy évek óta jelentős mértékű támogatást nyújt - a Panel-, illetve az ÖKO-program keretén belül - a távfűtéses lakások korszerűsítéséhez, az épületek energiahatékonyságának növeléséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


