6,8 milliárd forintot kell letétbe helyezniük
Gáz van: nemzetbiztonsági vizsgálatot kér a gázszolgáltató
Nemzetbiztonsági vizsgálatot kér Bajnai Gordon kormányfőtől az EMFESZ gázszolgáltató ügyvezetője, Góczi István - írja hétfői számában a Népszabadság és a Világgazdaság.
2010.02.22 08:30NOL/VGAz ügyvezető azért fordult a miniszterelnökhöz, mert a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) 6,8 milliárd forint letétbe helyezésére kötelezte a társaságot - olvasható a Népszabadságban.
A nem jogerős elsőfokú végzés a Nitrogénművek Zrt. kérelme alapján született, s aszerint az EMFESZ-nek keddig ideiglenesen letétbe kell helyeznie a műtrágyagyártó által követelt több milliárd forintot, azonban ez a követelés az EMFESZ szerint megalapozatlan, a bíróság több súlyos hibát is elkövetett - írja a Világgazdaságban.
A nemzetbiztonsági vizsgálatot az ügy nemzetbiztonsági súlya indokolja. "Ha letétbe helyezzük az összeget, működésünk ellehetetlenül, és veszélybe kerül 200 ezer lakossági, háromszáz önkormányzati ügyfelünk, 35 városi fűtőmű és háromszáz ipari fogyasztó gázellátása is" - mondta a gazdasági lapnak Góczi István.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


