Benyújtotta vagyonbevallását a volt kormányfő
Gyurcsány Ferenc jövedelme 103 millió volt tavaly
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök benyújtotta 2009-es vagyonbevallását, amely szerint az összes jövedelme 103 millió forint volt tavaly - közölte a korábbi kormányfő titkársága vasárnap az MTI-vel.
2010.01.31 17:25OGYAz országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatának leadási határideje január 31-e, de mivel ez vasárnapra esik, hétfőn este nyolcig meghosszabbították a határidőt.
Gyurcsány Ferenc titkársága arról tájékoztatta a MTI-t, hogy a volt miniszterelnök benyújtotta saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát az Országgyűlésnek, amely szerint a volt kormányfő jövedelme - a korábbi időszakhoz hasonlóan - miniszterelnöki és országgyűlési képviselőségéhez kötődő munkabérjellegű jövedelemből, valamint a tulajdonában álló társaságtól kapott osztalékából állt.
Gyurcsány Ferenc a munkajövedelmét tavaly is közérdekű, karitatív célok támogatására fordította. A vagyonnyilatkozat tartalmazza, hogy az összes jövedelme 2009-ben 103 millió forint volt, 34 millió forinttal kevesebb, mint 2008-ban. Az összes jövedelem után befizetett adó 28 millió forintot tett ki.
A titkárság közlése szerint Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára 2009-ben fele-fele tulajdoni arányban házat vásároltak a Somogy megyei Kötcsén, melyhez együtt vettek fel forintalapú euróhitelt.
A hiteltartozás forintegyenlege 2009 utolsó napján 62 millió forint volt. A család bankszámláinak egyenlege nem haladja meg a bevallási kötelezettség alsó határát, azaz a képviselői alapdíj hathavi összegét.
A család, illetve bármely tagjának vagyoni-jövedelmi helyzetében 2008-hoz képest egyéb változás nem történt - közölte Gyurcsány Ferenc titkársága az MTI-vel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


