Szükségessé vált a szerkezetátalakítás
Munkaerőpiaci Tükör: a válság rossz helyzetben érte az országot
A gazdasági válság meglehetősen rossz helyzetben érte Magyarországot, alacsony volt a foglalkoztatási arány, szükségessé vált a szerkezetátalakítás - mondta Cseres-Gergely Zsombor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet (KTI) Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet kutatója szerdán, a Munkaerőpiaci Tükör 2009. című kiadvány szakmai bemutatóján Budapesten.
2010.01.27 18:35MTIHozzátette: nehéz megmondani, hogy kimondottan a válság miatt hányan veszítették el állásukat. Emlékeztetett arra, hogy a válságra számos kormányzati intézkedés született, felgyorsultak az egyébként is szükséges intézkedések.
A kutató példaként említette a munkáltatói járulékcsökkentést, amely közvetlenül is hatással lehet a munkaerőpiacra. A Munkaerőpiaci Tükör 2009. című kötetben a magyarországi munkapiaccal kapcsolatos tanulmány megállapítja, hogy a globális pénzügyi válság következményei 2009 elején már komoly hatást gyakoroltak az egész gazdaság, ezen belül a munkapiac folyamataira, csökkent az egyébként is alacsony foglalkozatási ráta, növekedett a munkanélküliség.
A 2008 nyara és 2009 nyara közötti időszakot felölelő kutatást ismertető tanulmányban szerepel, hogy ebben az időszakban megváltozott a szakpolitika feladata is, előtérbe kerültek a munkahelyek megtartását célzó programok, valamint a közmunkák támogatása. A munkaerő-kereslet csökkenése elsősorban a világpiaci, illetve a nyugat-európai exportra termelő feldolgozóipari vállalkozásoknál, valamint az építőiparban következett be.
A tanulmány a szakpolitikai intézkedések között kiemeli, hogy jelentősen bővültek a közvetlenül munkahelymegőrzésre és munkahelyteremtésre szánt források. Példaként említi, hogy ilyen volt az 1,5 milliárd forint költségvetésű, a csoportos létszámleépítéseket megakadályozó munkahelymegtartó támogatás.
A régiós munkaügyi központokon keresztül többféle munkahelymegőrző támogatásra 2009 végéig 10 milliárd forint állt rendelkezésre.
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) három pályázatot is meghirdetett a foglalkoztatással kapcsolatosan. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) pedig összesen húszmilliárd forint keretösszegű pályázatot működtetett a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a munkahelymegőrzés támogatására.
További tízmilliárd forint keret a nagyvállalatok számára volt nyitva munkahelymegőrzés céljából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06