Bajnai álmodozik
A minsizterelnök szerint Magyarországnak le kell szoknia az olcsó hitelek kábítószeréről
A válság után az európai átlagot két százalékponttal meghaladó GDP-növekedésre lesz szüksége a magyar gazdaságnak ahhoz, hogy versenyképes és a befektetők számára vonzó legyen - mondta Bajnai Gordon kedden Bécsben, egy gazdasági konferencián.
2010.01.19 12:36MTIAz Euromoney brit gazdasági lap rendezvényén tartott előadásában a magyar miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarország már túl van a válság nehezén, de hosszú távon növekedésre van szüksége.
A válság után a globális gazdasági növekedés a korábbinál lassabb lesz, a nagy országok adóssága és költségvetési hiánya elszívja a források nagy részét a kicsik elől, drágább és nehezebb lesz a hitelezés, és a piacszerzés helyett a meglévő piacok megtartásáért folyik majd a küzdelem - vélekedett a miniszterelnök. Magyarország csak akkor lehet ebben a megváltozott környezetben versenyképes és a befektetések számára vonzó, ha az európai átlagot két százalékponttal meghaladó GDP-növekedést ér el - mondta.
"Magyarországnak le kell szoknia az olcsó hitelek kábítószeréről" - fogalmazott. Nem lehet tovább hitelekre alapozni a növekedést, Magyarországnak csökkentenie kell az adósságát és be kell rendezkednie arra, hogy egy lényegesen lassabban növekvő világgazdaságban megtalálja a maga útját a növekedéshez - fejtette ki Bajnai Gordon az előadást követő sajtótájékoztatón.
A kormánynak sikerült visszaállítania a nemzetközi befektetők bizalmát, de a válságnak még nincs vége, ezt mutatja a munkanélküliség növekedése is. 2011-től azonban ismét növekedhet a gazdaság - mondta. Egy kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta: továbbra is úgy látja, 11 százalék körül tetőzhet a munkanélküliségi ráta.
Széles körű az egyetértés az elemzők között abban, hogy 2011-2012-ben 3,5-4 százalékkal nőhet a magyar GDP. Ehhez a mostani szigorú gazdálkodási pályán kell maradni - tette hozzá.
A miniszterelnök kitért arra, hogy Magyarországnak szüksége van az euróra, hiszen a közös európai fizetőeszköz a magyarhoz hasonló kicsi és nyitott, exportorientált gazdaságok számára biztonságot jelent. Minél előbb szükség van az euró bevezetésére - mondta - , de ez még évekbe telik, s előtte a reformok folytatására van szükség.
Bajnai Gordon bécsi tartózkodása során találkozott Herbert Stepic-csel, a Raiffeisen Bank vezérigazgatójával is. A sajtótájékoztatón egy újságíró kérdésére cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint azért utazott az osztrák fővárosba, hogy a választások utáni karrierjéről tárgyaljon a bankvezetővel. "Ez egy bődületes ostobaság" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a konferenciára jött Bécsbe. Az osztrák bankok meghatározóak Magyarországon, ezért fontos szoros kapcsolatban lenni velük - mondta a miniszterelnök. Hozzátette, hogy rendszeresen konzultál vezetőikkel Magyarországon és külföldön is. "És persze biztatni is akarom őket, hogy most, hogy a válság enyhül és a kockázatok csökkennek, bátrabban hitelezzenek" - fűzte hozzá.
A mandátuma lejártát követő időszakról a kormányfő annyit mondott: nincsenek még tervei, csak annyi, hogy egyelőre pihenni fog.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


