A negyedik negyedév hoz változást
2010 egészében 0,3 százalékkal csökkenő GDP-t jósolnak
A negyedik negyedévben megáll a bruttó hazai termék (GDP) visszaesése, de az elsőben 0,5 százalékkal, a másodikban és a harmadikban még 0,4-0,4 százalékkal csökken a GDP, 2010. egészében 0,3 százalékkal - áll az Ecostat legújabb előrejelzésében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
2010.01.18 19:59MTIA kormány várakozása szerint a GDP az idén 0,6 százalékkal zsugorodik. Az Ecostat ugyanakkor megjegyzi, hogy a negyedéves adatokat még nagyobb bizonytalanság övezi, mint az éves előrejelzéseket, a gazdasági recesszió hatására ez a bizonytalanság tovább emelkedett. Az Ecostat prognózisa szerint a lakossági fogyasztás a tavalyi 7,2 százalékos visszaesés után az idén további 2,0 százalékkal csökken, mégpedig egyenletesen, bár a negyedik negyedévben "már csak" 1,5 százalékkal.
Ugyanakkor fordulatot vár a kutatóintézet a beruházásoknál: a tavalyi 6,3 százalékos visszaesés után az idén már 1,5 százalékkal nő a bruttó állóeszköz-felhalmozás. Ennél is gyökeresebb változásra számít az Ecostat a bruttó felhalmozásnál, hiszen amíg tavaly a visszaesés 28,3 százalékos volt, idén - elsősorban a készletfeltöltés nyomán - 9,8 százalékos többlet várható, Ebből az első negyedévre 7,1 százalék, a másodikra 12,8, a harmadikra 8,0, a negyedikre 10,7 százalék esik. A belföldi felhasználás összességében már pozitív tartományba fordul (0,2 százalék) az idén a tavalyi 11,6 százalékos csökkenés után.
Fordulat következik be a külkereskedelemben is: amíg tavaly mind az export, mind az import kétszámjegyű visszaesését regisztrálták, addig 2010-ben az export 2,0 százalékkal, az import pedig 2,9 százalékkal emelkedik. Az idei infláció alakulását a jegybankhoz hasonlóan lefutással prognosztizálja az Ecostat: az első negyedévben 5,5 százalékos, a másodikban 4,5, a harmadikban 2,8, míg a negyedikben 2,5 százalékos inflációt vár, ami az év egészére 3,8 százalékos átlagos fogyasztói áremelkedést jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


