Csak a csoki
A Ferrero 4,5 milliárd dolláros hitellel készül ajánlatot tenni a Cadburyre
A Ferrerónak 4,5 milliárd dolláros hitelt szervez a Mediobanca, hogy az olasz csokoládégyár ajánlatot tudjon tenni a brit Cadbury csokoládé- és édességgyárra, ezt vélte tudni vasárnap az Il Messaggero című olasz újság.
2010.01.10 19:20MTIA Cadburyre ősszel az amerikai Kraft Foods - a világ második számú élelmiszergyártója - tett ajánlatot, de az ellenséges, mivelhogy a Cadbury vezetése elutasította azzal, hogy a kínált vételár, 10,5 milliárd font, alulértékeli a céget.
A Cadbury vezetése előnyben részesítene olyan partnert, amely nem csak többet fizet, hanem több szót is adna egy egyesült cég irányításában a Cadbury-stábnak. A Ferrerónál azt mondták hírügynökségek érdeklődésére, hogy "változatlan a helyzet" azóta, hogy novemberben közölték: tanulmányozzák a "Cadbury-ügyet".
Az ellenajánlat megtételének határideje február 2-a, addig van ugyanis a Cadbury részvényeseinek módjuk hivatalosan nyilatkozni a Kraft Foods ajánlatára.
A múlt hétig a Cadbury-részvényeseknek az 1,52 százaléka fogadta el a Kraft Foods ajánlatát, de változhat a helyzet, mert a múlt hét végén a Cadbury- részvények tőzsdei ára a Kraft Foods ajánlata alá süllyedt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


