Kilencszáz járművel frissíti flottáját az ORFK
A rendőrség évente 650 millió forintot költ saját járműveinek javítására
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) új közbeszerzési eljárást hirdetett járművek bérletére és üzemeltetésére, a megbízás négy évre összesen 800 bűnügyi ügyintéző, szolgálati személyautó és 100 kishaszonjármű bérletére és flottakezelésére szól - írja a Napi Gazdaság.
2010.01.07 08:26Napi GazdaságA rendőrség a bérelt autókkal személygépjárművei mintegy ötven százalékát tudja folyamatosan cserélni, de ezen felül számos autója csereérett - tájékoztatta a lapot az ORFK. Az autópark nagyjából felét teszik ki az átlagosan egy-három év átlagéletkorú bérelt kocsik, míg a saját tulajdonúak kora megközelíti a nyolc évet.
A rendőrség járműpark bérletére először 2005-ben hirdetett közbeszerzési eljárást, aminek nyomán 2500 bérelt jármű került a rendszerbe. Ezek egy részét egy 2008 végén lebonyolított tender keretében lecserélik, másik részét az új közbeszerzési kiírás alapján bérelt autók váltják majd - írja a Napi. Az ORFK közlése szerint a rendőrség éves szinten 650 millió forintot költ saját járműveinek javítására, de a saját tulajdonú járműpark az utóbbi években nem frissült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


