Új foglalkoztatási támogatást vezet be a kormány
Komoly támogatás a válság alatt munkanélkülivé váltak részére
Új foglalkoztatási támogatási formát vezet be a kormány: mindenki, aki a válság időszakában vált munkanélkülivé, és akit képes lenne egy munkáltató foglalkoztatni, az - mintegy ösztönző támogatásként - "magával viheti" segélye és annak járulékai összegét - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a keddi tájékoztatón.
2009.12.29 16:58MTIMint mondta, ez azt jelenti, hogy a segélye hátralévő idejére ezt az összeget a munkáltató érdekeltségének növelésére, havi elszámolásban utólagosan a Munkaerő-piaci Alap kifizeti. Véleménye szerint ezrek vehetik igénybe ezt a támogatási formát.
Példaként említette, hogy ha valaki a munkanélküli segélye harmadik hónapjában el tud helyezkedni, akkor következő hat hónap járulékát és annak vonzatait magával viheti az új munkahelyére. Kiss Péter hangsúlyozta, ezt a támogatást munkahelybővítésnél lehet kérni.
Tájékoztatása szerint az erre vonatkozó felhívások január 4-én jelennek meg. Az Út a munkához programról szólva elmondta azt is, idén több mint kilencvenezer ember kapott munkalehetőséget a közfoglalkoztatásban. Kiss Péter emlékeztetett arra, jövőre az ideinél több, 110 milliárd forint jut a programra, és a közcélú munkavégzést kiterjesztik az állami és önkormányzati többségű gazdasági társaságokra is.
Jelezte, a közcélú foglalkoztatásra rendelkezésre álló forrásokat bértámogatásra is fel lehet használni. A miniszter magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy ha egy önkormányzatnak végzett időszakos munkával szemben ugyanebből az összegből egy cégnél bértámogatással tartós munkát is kaphatnak az emberek, akkor erre lehetőség van. Kiss Péter kiemelte: ezek az intézkedések mind azt célozzák, hogy az átmeneti segítség mellett a tartós munkavállalást is még jobban segítsék.
Kapcsolódó írások:
- Milliárdok a munkanélküliség enyhítésére Észak-Magyarországon
- Túlképzett munkanélküliek: diplomatagadástól a hamburgersütésig
- Hogyan csináljunk fából vaskarikát?
- A munkanélküliség 13 éves csúcsa bizonyítja, hogy kormány alkalmatlan a válságkezelésre
- Még nem értük el a mélypontot - elemzők szerint még növekedni fog a munkanélküliség
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


