339 igen és 12 nem szavazat döntött
Jövőre megszűnik a keresetkorlát a 2008 előtt nyugdíjba vonultaknál
Jövőre megszűnik a keresetkorlát azok esetében, akik 2008. január 1-je előtt úgy vonultak nyugdíjba, hogy nem töltötték be az öregségi nyugdíjkorhatárt.
2009.12.26 08:22MTIAzok esetében, akik 2008. január 1-je után vonultak a korhatár betöltése előtt nyugdíjba és dolgoznak, továbbra is megmarad a keresetkorlát a minimálbér másfélszereséig 2010. január 1-jétől. Az Országgyűlés november 16-án fogadta el a Vidorné Szabó Györgyi és Kökény Mihály szocialista képviselők által benyújtott, a társadalombiztosítási nyugellátással összefüggő egyes törvénymódosításokat 339 igen és 12 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett.
A január 1-jéig hatályos szabályok szerint a korhatár előtt nyugdíjazottak - többek között az előrehozott, a korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjat igénybe vevők - csak akkor mehetnek kedvezménnyel nyugdíjba, ha a nyugdíjazás pillanatában nem dolgoznak, illetve ha később éves szinten a minimálbér tizenkétszeresénél többet nem keresnek. Ellenkező esetben fel kell függeszteni a nyugdíjuk folyósítását. Kökény Mihály júliusban azzal indokolta a jogszabály benyújtását, hogy az kedvezően hatna a többi között az egészségügyre, ahol ez a szabály háromezer foglalkoztatottat érint, különösen a kórházakban, szakrendelőkben dolgozó asszisztenseket, nővéreket. A mintegy 1.500-2.000 nővér és asszisztens nyolcvan százaléka - a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérése alapján - azt választaná, hogy inkább elmegy nyugdíjba a jelenlegi szabályok miatt - ismertette, megjegyezve, hogy közöttük sok röntgen-, műtő- és altatási asszisztens van, jellemzően fővárosi és nagyvárosi kórházakban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


