35,6 %-os visszaesés
2009 fekete éve volt a magyar agráriumnak
A magyar mezőgazdaság teljesítménye az Európai Unió Statisztikai Hivatala (EUROSTAT) adatai szerint a globális recesszió miatt 35,6 százalékkal esett vissza az idén 2008-hoz képest - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke kedden, Budapesten a szervezet évzáró sajtótájékoztatóján.
2009.12.22 12:43MTIHozzátette: mindez azt jelenti, hogy a globális gazdasági válság miatt az egy főre jutó agrártermelés értéke Magyarországon esett vissza leginkább a múlt évhez képest az Európai Unióban. Az EU--ban átlagosan 12,2 százalék visszaesést mértek. A Magosz elnöke szerint az idei év a magyar mezőgazdaság fekete esztendeje volt.
A magyar statisztikai adatok szerint gabonából mintegy 25 százalékkal termett kevesebb, mint tavaly, a sertésállomány 10 százalékkal kisebb, mint a múlt évben, a zöldség-, gyümölcstermelés átlagosan 3 százalékkal zsugorodott, míg a tejtermelés 10 százalékkal alacsonyabb a 2008-asnál.
A Magosz-vezető kiemelte, hogy a tejtermelők különösen nehéz helyzetbe kerültek a tejpiaci válság miatt, és a megsegítésükre tett kormányzati intézkedések hatása is csak 2010 utolsó negyedévében lesz ténylegesen érezhető. Jakab István hangsúlyozta: a birtokpolitikát és a birtokszerkezetet át kell alakítani annak érdekében, hogy a 2011-ben lejáró, külföldiek számára földvásárlási tilalmat előíró moratóriumot meg lehessen hosszabbítani. Ezért a Magosz mindent meg fog tenni - közölte.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06