10 százalékkal több a jutalmazás
Bőkezűbbek a cégek idén év végén
A cégek az idén átlagosan 10 százalékkal több ajándékutalványt adnak év végi jutalmazás, bónuszok, prémiumok kísérőjeként, mint tavaly - derül ki a Sodexo Passnak az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményéből.
2009.12.09 17:58MTIAz év végi jutalmazás egyik kedvelt formája az ajándékutalvány, amely a jelenlegi jogszabályok szerint évente három alkalommal a minimálbér 10 százalékáig, azaz idén 7.150 forintig még adó- és járulékmentesen adható. A Sodexo Pass, Magyarország piacvezető utalványforgalmazója szerint az idén már sok cég bátrabban bánik az év végi jutalmakkal, és átlagosan 10 százalékkal magasabb összeget adnak dolgozóiknak, legalábbis ami az utalványokat illeti.
A magasabb juttatási összeg mellett az idén nyolc százalékkal több cég döntött úgy, hogy ezt a juttatási formát választja. A növekedést az adómentesség megszűnése is eredményezhette, hiszen az idén még adómentes ajándékutalványt jövőre 97,89 százalékos adóteher sújtja.
Az átlagnál magasabb arányú a változás a 100-500 főt foglalkoztató cégek körében, ahol december elejéig majd 20 százalékkal több utalvány fogyott a tavalyi évhez képest. A kisebb létszámú cégeknél csupán 2,6 százalékos ez a növekedés. Az 500 főnél is magasabb létszámú cégeknél a juttatás értékében a növekedés csupán 2,8 százalék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06