Jövőre kisebb visszaesés várható?
Az OECD rontotta az idei magyar GDP-előrejelzését
Lefelé módosította a Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei alakulására vonatkozó előrejelzését csütörtökön megjelent elemzésében a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), 2010-re viszont a korábban becsültnél kisebb visszaesést valószínűsít.
2009.11.19 13:36MTIA júniusban jósolt 6,1 százalék helyett 6,9 százalékkal eshet vissza idén a magyar GDP, jövőre pedig 1 százalékos csökkenés várható éves szinten, a korábban jelzett 2,2 százalék helyett. 2011-ben már 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, a külpiaci élénkülés és a javuló hitelfeltételek hatására - áll az OECD új elemzésében. Mi több, 2011 vérére a magyar GDP növekedési üteme a 4,5 százalékot is megközelítheti, az OECD előrejelzése szerint.
A magyar kormányzati prognózis idén 6,7 jövőre 0,6 százalékos GDP-csökkenéssel számol. A 30 legfejlettebb ipari államot tömörítő szervezet világgazdasági elemzése szerint a közép-kelet-európai térség az euróövezethez képest gyorsabban kapaszkodik ki a válságból, jövőre 0,9 százalékkal, 2011-ben pedig 1,7 százalékkal növekedhet, a kilábalásnak azonban határt szab a magas munkanélküliség és a fiskális kiigazítás kényszere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


