Erősödni látszik a forint
Állampapír és devizapiac: Nem lesz egyhamar monetáris szigorítás
A nemzetközi piacokra pumpált extra likviditás tovább fűtötte a globális részvénypiaci rallyt tegnap, melynek hatására tovább erősödött az általános kockázatvállalási hajlandóság, így a forint tegnap újra a 265-275-ös sáv aljáig erősödött az euróval szemben.
2009.11.17 13:13ma.huA régiós devizák is mind menetelni tudtak, tehát alapvetően nem hazai eredetű volt az erősödés. Igaz hétfőn még 265 alá is mentek az euró/forint jegyzések, és kedden reggel átmenetileg 264 alatt is járt a kurzus, mostanra valamivel 265 fölé tért vissza az árfolyam. Lévén, hogy ma némi korrekcióra, legalább is pihenőre számítanak a részvénypiaci rally(ka)t illetően – mind a régióban, mind nemzetközi szinten – a forint árfolyamban sem várunk új lokális csúcsokat.
Továbbra is úgy látják, hogy a hazai devizának inkább 270 felé kellene araszolni a fundamentumok alapján – pl. a környező országoknál gyengébb harmadik negyedéves magyar GDP - de természetesen azok csak hosszú távon határozzák meg az árfolyamot. Várakozásaink szerint a 264-265 környékén tartózkodó technikai szintek a hét későbbi részében is megfogják majd a kurzust, de amennyiben töretlenül folyik tovább a likviditási rally akkor akár átmenetileg új csúcsokat sem zárhatunk ki a 260-265-ös sávban.
Nemzetközi adatok
Tegnap bőven el voltunk látva makroadatokkal és hírekkel. Még délelőtt hozták nyilvánosságra, hogy a fogyasztói árak az Eurózónában 0.2 százalékkal nőttek októberben az előző hónaphoz képest, a 0.3 százalékos növekményről szóló várakozásokat némileg alulmúlva. Az inkább zsinórmértéknek számító év/év alapú infláció -0.1 százalékos csökkenést mutatott, tehát inflációs nyomásnak vagy veszélynek a jeleit még egyáltalán nem látni.
Igaz, akárcsak az USA-ban itt is a volatilis élelmiszer és üzemanyagáraktól megtisztított maginfláció ennél magasabb volt és 1 százalékos éves növekedést mutatott októberben. Az adatból nagyjából annyit lehet leszűrni, hogy maradhat az 1 százalékos EKB alapkamat, és mehetnek tovább a mennyiségi lazítási programok, ami bull a részvényekre nézve.
A délután napvilágot látó amerikai októberi kiskereskedelmi forgalom 1.4 százalékos hó/hó alapú nominális növekedést mutatott - tehát ezt az értéket még majd korrigálni kell a szerdán megjeleno inflációs adattal – a 0.9 százalékos emelkedésrol szóló elemzői konszenzust jócskán felülmúlva. Igaz, a múlt havi adatot, az előzetes -1.5 százalékról -2.3 százalékra módosították le.
Emlékezzünk, hogy az augusztusban befejeződő roncsprémium program után nem volt meglepő a csökkenés szeptemberben, ugyanakkor a -2.3 százalék már elég derekas mínusz. Visszatérve az októberi adathoz, az autóeladásoktól megtisztított adat 0.2 százalékos hó/hó alapú emelkedést regisztrált, tehát látható a gyenge szeptember után októberben újra (durván: 1.4-0.2=+1.2% hó/hó) magához tért a járműértékesítés.
Év/év alapon 1.7 százalékkal kisebb volt a kiskereskedelmi forgalom októberben, mint tavaly ilyenkor. Az adatot tehát inkább pozitívan lehet értékelni mint negatívan, igaz a szeptember lemódosítás árnyalja a képet.
Az IBD TIPP, a ZEW és számos más az utóbbi időben nyilvánosságra került hangulat és bizalmi indexhez hasonlóan a tegnapi NY állambeli feldolgozóipari aktivitási index is csökkenést mutatott novemberben.
A mutató 30-ról 23.5-re csökkent e hónapban, mellyel kapcsolatban további negatívumot jelent, hogy a leginkább a közeljövőre vonatkozó új rendelésállomány alindex 30.82- rol 16.66-ra csökkent. A számok azt erősítik meg, hogy rögös út vezet a felívelésig. Az előbbiek mellett Ben Bernanke Fed elnököt hallhattuk beszélni tegnap az amerikai gazdaság állapotát illetően, melyben a galambok mellé állt.
Elmondta, hogy továbbra is komoly problémát jelent a munkanélküliség növekedése és hangsúlyozta a Fed kettos célját – az infláció és a munkanélküliség kontrollálását illetően. Ezzel reflektált azon héja beállítottságú régiós Fed kormányzók véleményeire, akik múlt héten pedzegették, hogy magas – akár még növekvő – munkanélküliség mellett is elképzelhető a kamatemelési ciklus megkezdése, az infláció megfékezése céljából.
Szintén ehhez kapcsolódóan megerősítette, hogy nincs kilátásban inflációs nyomás, illetve az erős dollár érdekében is szólt néhány jó szót. Ugyanakkor érdekes, hogy BB nem lát egyelőre eszközár buborékot, valószínűleg ezt a piacok megnyugtatása miatt mondta csak… A nyilatkozat lényege tehát: monetáris lazítás addig lesz, amíg kell, mehet tovább a likviditási rally.
Látva, hogy nincs inflációs veszély az Eurózónában, melynek következtében monetáris szigorítás sem lesz egyhamar, hétfőn folytatódott az eszközár-infláció és csaknem 2 százalékkal végeztek föntebb a főbb részvényindexek az öreg kontinensen. A Wall-Street is nagyjából 1.5 százalékos pluszban zárt.
Kedd reggel Ázsiában már némi bizonytalanságot lehetett látni, de ez valószínűleg csak átmeneti jellegű volt, az elmúlt két nap robosztus emelkedése után. Jelenleg a nyugat-európai börzék szintén nagyjából 0.5 százalékos pirosban járnak hasonló, inkább technikai okok miatt és az amerikai futuresek is 0.1-.2 százalékos mínuszban tartózkodnak.
Tehát van esély rá, hogy ma megpihennek a bikák, de úgy tűnik a rövid- és középtávú rallyt egyelőre nem fenyegeti veszély. A főbb devizaárfolyamokban nem történt komolyabb mozgás, talán a jen némi – az euróhoz képesti 132.50-ig történő – erősödését lehet kiemelni, a Nikkei index 0.6 százalékos esése miatt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06