Kártérítést kérhet a magyar államtól
Sukoró: Milliárdok vándorolhatnak Joav Blum zsebébe!
Akár több milliárd forint kártérítést is kérhet Joav Blum üzletember, ha november 9-ig nem sikerülne megegyeznie a magyar állammal a sukorói ügyben - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
2009.10.30 07:27Magyar NemzetA napilap szerint az üzletembert az összeg biztatási kár jóvátételeként illetné meg, mivel a kormány - Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kezdeményezésére - április 10-én nemzetgazdasági okból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Sukoróra tervezett beruházást. A lap ugyanakkor kétségesnek nevezte, hogy az Oszkó Péter pénzügyminiszter által megszabott november 9-i határidő lejártáig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek sikerül-e megállapodásra jutnia a sukorói csereszerződés megszüntetéséről.
A lap emlékeztetett: a megállapodást tavaly július 30-án írta alá Tátrai Miklós vezérigazgató és Joav Blum sukorói lakos. Az üzletembernek a Magyar Nemzet információi szerint már elküldték az MNV tervezetét. Eszerint helyreállítanák az eredeti állapotot: Blum visszakapná a 182 hektár nagyságú két Pest megyei telkét és a befizetett 296 millió forint értékkülönbözetet, az állam pedig birtokba venné korábbi 70 hektáros tulajdonát a Velencei tó partján. A napilap cikkében arról is ír, hogy Joav Blum neve szerepel az adóhatóság egyik legfrissebb feketelistáján.
Mint írták, ebben a kimutatásban azoknak a magánszemélyeknek a neve szerepel, akik huzamosabb ideje nem fizették meg tetemes adótartozásukat. Az APEH szeptember végi adatsora szerint az izraeli-magyar kettős állampolgárságú befektető tízmillió forintnál nagyobb összeggel tartozik a hivatalnak fél éve folyamatosan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


