A válság miatt segélyeket osztott a kormány
Több mint 30 ezren kaptak méltányossági nyugdíjemelést
A válság társadalmi hatásainak mérséklése érdekében tett kormányzati lépéseknek köszönthetően szeptember végéig közel 20 ezer nyugdíjas kapott egyszeri segélyt, 36 ezren részesülhettek havi 2 és 5 ezer forint közötti méltányossági nyugdíjemelésben.
2009.10.27 14:22MTIMindemellett 866 ember méltányossági nyugdíjban, valamint 350, huszonöt évét már betöltött továbbtanuló árva árvaellátásának továbbfolyósítását engedélyezte a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság - közölte a kormányszóvivő kedden.
Budai Bernadett a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a méltányossági nyugdíjemelésben részesültek közül mintegy 9 ezren ezelőtt még soha nem kaptak ilyen segítséget. Az emelés egy főre jutó átlaga közel 3.200 forint volt - tette hozzá. Emlékeztetett: a válságkezelő kormány a hivatalba lépése óta eltelt fél év során számos intézkedést hozott a válság társadalmi hatásainak mérséklése érdekében. Példaként említette, hogy a kabinet komplex intézkedéssorozattal segíti a nehéz helyzetbe került lakáshiteleseket, és elindította a kríziskezelő programot, amelynek segítségével már 1,5 milliárd forint jutott el az emberekhez.
A Nyugdíjbiztosítási Alap méltányossági nyugdíjkeretének 100 millió forintos, valamint az egyszeri segélyre fordítható előirányzat 400 millió forintos emeléséről a legnehezebb helyzetben lévő nyugdíjasok megsegítése érdekében döntött a kormány. Ugyanezt a célt szolgálta a kormány júliusi döntése, amely megemelte a méltányossági nyugdíj és az egyszeri segély jövedelmi határait - idézte fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06