A válság miatt mindenütt megtakarítások kellenek
Az MSZP plusz 17 milliárd forintot javasol a gyermekétkeztetésre
Tizenhétmilliárd forintos többletforrás biztosítását indítványozza a gyermekétkeztetésre az a módosító javaslat, amelyet a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslathoz nyújtottak be szocialista képviselők csütörtökön.
2009.10.08 16:12MTIAz indítványozók szerint az ehhez szükséges pénzt nagyobb részben - mintegy 11 milliárd forint erejéig - a céltartalék terhére, részben pedig az önkormányzati tárca fejezetén belüli belső átcsoportosítással szükséges előteremteni. A Magyar Szocialista Párt parlamenti képviselői csütörtökön benyújtották az Országgyűlésnek azt a jövő évi költségvetési törvényt módosító indítványt, amelynek révén a 2010-es évben is biztonsággal megőrizhető a gyermekétkeztetés jelenlegi fedezete - tudatta a szocialista frakció az MTI-vel.
A közlemény szerint a világgazdasági válság miatt mindenütt megtakarításokra van szükség, az MSZP-frakció tagjai ugyanakkor azt az álláspontot képviselik, hogy a gyermekek étkeztetését jövőre is legalább az idei szinten kell biztosítani, a költségvetésben megjelenő, változatlan megoldási módon. Ennek érdekében nyújtották be szocialista képviselők azt a módosító indítványt, amely 17 milliárd forint többletforrást biztosít a gyermekétkeztetésre.
Rögzítik: ennek eredményeként a szocialisták által elindított ingyenes és kedvezményes étkeztetés jövőre is biztosítja a bölcsődések, óvodások, alsó tagozatos általános iskolások, az 5. és 6. osztályosok, sőt, most már a 7. osztályos tanulók számára is ezt a lehetőséget a rászorulók körében. Az MSZP-s képviselők bíznak abban, hogy módosító indítványukat a teljes parlament támogatja majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


