Jobban figyelhetnének a tulajdonosok
Az éves leírási veszteség negyedét az alkalmazottak okozzák
Az éves leírási veszteség negyedét kerülhetnék el a cégtulajdonosok, ha alkalmazottaik tevékenységét rendszeresen ellenőriznék; 2008-ban a becsült 220 milliárd forintnyi leírási veszteség mintegy 25 százalékát okozta az alkalmazottak nemtörődömsége vagy szándékos tevékenysége - derül ki a Direktinfo Kft. elemzéséről szóló közleményből.
2009.10.07 10:02MTIA Direktinfo szakemberei szerint több mint 50 milliárd forint érvényesíthetetlen követelés keletkezett tavaly az alkalmazottak figyelmetlensége, vagy éppen a tudatos, saját haszon szerzésére irányuló tevékenységük következményeként. Csatlós Csilla, a felmérést készítő társaság ügyvezető igazgatójának becslése szerint 30 milliárd körülire tehető a 2008-ban, a magyarországi cégeknél, belső munkatársak által, előre kitervelten okozott éves kár összege - áll a közleményben.
A Direktinfo szerint a vállalkozói mentalitás átalakulása még mindig nem érte el a kívánatos mértéket, a cégvezetők zöme naivan viszonyul az üzleti élet csapdáihoz: nem néznek utána partnereiknek, alkalmazottaiknak, nem ellenőrzik az értékesítési folyamatot, nem ügyelnek az árumozgás átlátható, naprakész adminisztrációjára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


