Előnyt élvez a Microsoft
Elvileg válság van vagy mi: 24 milliárdos szoftverbeszerzést vétózna meg az ODFA
A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA) szerint szakmailag indokolatlan és jelentős többletköltséggel jár az az állami szoftverbeszerzés, amely keretében a Microsoft legújabb szoftvereit vásárolják meg az államigazgatás és a közoktatás számára - közölte az ODFA magyar tagozata pénteken az MTI-vel.
2009.10.02 19:36MTIAz MTI korábban hírt adott a Közbeszerzési Értesítőben szeptember közepén megjelent eredményről, amely szerint a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság nettó 24 milliárd forintért Microsoft, Novell és nyílt forráskódú szoftvereket vásárolt. Az ajánlatkérés 24 milliárd forintos keret-megállapodásra szólt, a következő bontásban: közigazgatási és oktatási szoftvereket kell szállítani, illetve a korábbi licenceket bővíteni, három kategóriában.
Első a Microsoft, második a Novell, míg harmadik a nyílt forráskódú szoftver-csoport. Az elsőre 12 milliárd, a másodikra és a harmadikra 6-6 milliárd forint a keret. A szervezet pénteken nyílt levélben fordult a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság vezetőjéhez. Az MTI-hez is eljuttatott levélben kiemelik: "az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy az új Microsoft szoftverek beszerzése előnytelen üzlet, mivel a jelenleginél még drágább szoftverek nem hoznak kimutatható hasznot felhasználójának".
A szervezet hozzáteszi: azokban az uniós tagállamokban, ahol a kormányzati informatikai kérdésekben központilag döntenek, a nyílt szabványok, nyílt dokumentumformátum (ODF) kötelező államigazgatási alkalmazásáról hoztak kormányrendeletet, az Európai Unió ajánlásának megfelelően. A nyílt levél szerint az ODFA fenntartásainak ad hangot, hogy válság idején éppen Magyarország az első olyan európai uniós tagállam, ahol a világ legdrágább irodai szoftvercsomagjának beszerzéséről születik központi döntés.
A levélben felteszik a kérdést a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságnak egyebek között, hogy milyen költségszámítások igazolják az Microsoft Office 2007 bevezetését és a korábbi szoftverek lecserélését, illetve a meghirdetett szoftverpiaci nyitás hogyan egyeztethető össze egy ilyen központi, az irodai szoftverpiacot alapjaiban befolyásoló döntéssel.
Az ODFA egyben felszólítja a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságot, hogy állítsa le a Microsoft Office 2007 bevezetésének végrehajtását, indítson próbaprojekteket a kormányzati csúcsintézményekben, és az eredmények alapján hozzon érdemi döntést a további nagyértékű beszerzésekről.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:02 Kockacukor nagyságú jégkockákkal söpört végig a vihar Szécsényben
- 22:56 Súlyos baleset történt Észak-korea legnagyobb hadihajójának vízre bocsátásakor
- 20:53 Lövöldözés a Zsidó Múzeum előtt Washingtonban - két izraeli nagykövetségi alkalmazott meghalt
- 18:45 Az EU 5,5 millió eurós vészsegélyt nyújt az amerikai Radio Free Europe/Radio Liberty médiumnak
- 16:40 Tragédia Gödöllőn: 12 éves kislány vetett véget életének - a zaklatás gyanúja is felmerült
- 14:36 Tudósok felfedezték a zsírégetés legfőbb kulcsát az emberi sejtekben
- 12:33 460 millió év alatt őshalak páncéljából fejlődtek ki a fogaink
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06