Nemcsak a bankok, a lakosság is felelős
Már nem lesz Kánaán: Felcsuti szerint nem csökkennek érdemben a devizakamatok
Nem számít a devizakamatok érdemi csökkenésére a Magyar Bankszövetség elnöke - erről Felcsuti Péter a Népszabadság hétfői számában megjelent interjújában beszélt.
2009.09.07 08:32MTI"Én nem számítok arra, hogy visszatérünk ahhoz a korábbi időszakhoz, amelyet a nagyon olcsó pénzek, a forrásbőség jellemzett" - fogalmazott Felcsuti Péter.
Hozzátette: ezek a források valójában most elég drágák a kelet-európai, így a magyar bankok számára is, és messze nem olyan bőségesek, mint ahogy azt sokan gondolják. Hangsúlyozta: ez pedig a kamatokban is visszaköszön.
A Magyar Bankszövetség elnöke durva leegyszerűsítésnek nevezte azokat a véleményeket, amelyek a jelenlegi magyar válságot a kereskedelmi bankok tevékenységére, elsősorban pedig a devizaalapú hitelezés magas arányára vezetik vissza.
Kifejtette: a bankok mellett az egy évtizedes nélkülözés után fogyasztani akaró lakosság vagy az ezt kiszolgáló, súlyosan elhibázott gazdaságpolitika felelősségét is érdemes felvetni a válság vizsgálatakor.
Szólt arról is, hogy szerinte a bankároknak a jövőben jóval nagyobb alázattal kell dolgozniuk, az etikai, erkölcsi megfontolásoknak nagyobb szerepet kell kapniuk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06