"Az ország helyzete súlyos"
Túl optimistán látja az IMF az ország helyzetét a Fidesz szerint
Túl optimistán látja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarország helyzetét - vélekedett Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pénteken, azután, hogy pártja találkozott a szervezet küldöttségével Budapesten.
2009.09.04 17:58MTIVarga Mihály közölte: az IMF és a Fidesz másként látja Magyarország kilátásait. Elmondása szerint míg az IMF úgy látja, hogy Magyarország már túl van a gazdasági válság nehezén, addig a Fidesz értékelése szerint az ország helyzete súlyos. A hitel segített az államcsőd elkerülésében, de az ország rossz gazdasági pályán van, ezt a munkanélküliségi mutatók, a gazdasági visszaesés mértéke és a gazdaságban lassan kialakuló inflációs feszültség is jelzi - vélekedett az alelnök.
Varga Mihály szerint az IMF talán túlságosan csak pénzügyi” szempontból mérlegeli, hogy mennyire jól használja fel a kormány a hitelt, és kevésbe foglalkozik a reálgazdasági szempontokkal. Az IMF-delegáció elmondta, arra készülnek, hogy a készenléti hitel felhasználásának határidejét jövő áprilisról szeptemberre változtatják - mondta a politikus. Hozzátette, hogy a Fidesz szerint az IMF-hitelt csak az államadósság kezelésére érdemes használni, mivel az ország ma csak annál drágábban tud pénzhez jutni más forrásokból. A Fidesz attól tart, hogy a választások miatt a kormány elindíthat egy költekezési hullámot - jelentett ki Varga Mihály.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


