A bevétel közel másfélszerese a 2006-os évinek
Rekord látogatottság Hévízen
Az elmúlt évek legjobb havi eredményét érte el augusztusban a látogatottságot és bevételt illetően a hévízi gyógyfürdő - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft.
2009.09.03 18:28MTIHegedűs Lajos, a kft. ügyvezető igazgatója közölte: augusztusban a tófürdő látogatóinak száma megközelítette a 150 ezret, bevétele pedig elérte a 164 millió forintot. Utóbbi az elmúlt évek legjobb havi eredményét jelenti, a 2006 augusztusinál 20 millió forinttal magasabb.
Az év eddigi leglátogatottabb napján, augusztus 21-én összesen 6.349 vendég váltott belépőt a tófürdőbe, számuk félezerrel több, mint a tavalyi legforgalmasabb napon volt. Az ügyvezető szerint az elmúlt két év fejlesztéseinek pozitív hatását igazolja, hogy a tófürdő idén januártól augusztusig 641 millió forintos árbevételt ért el, ami közel másfélszerese a 2006-os év azonos időszakinak.
Hozzátette, hogy a gazdasági realitásokat figyelembe véve idén, az egész éves adatokat tekintve nem készülnek látogatócsúcs-döntésre, de a tavalyihoz nagyságrendileg hasonló éves vendégforgalomra számítanak. Augusztus végéig összességében nincs számottevő változás a tavalyi esztendő első nyolc hónapjával egybevetve: a látogatók száma idén már jóval meghaladja a 700 ezret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


