Európában csökken a csődök száma
Magyarországon nő a fizetésképtelenség
Miközben Európában csökken a vállalati csődök száma, Magyarországon tavaly is nőtt a fizetésképtelenné váló cégek száma - mondta Deli Zsolt, a Creditreform értékesítési vezetője az MTI-nek kedden, azzal összefüggésben, hogy megjelent a német cég szokásos éves európai felmérése.
2008.02.12 15:37MTIEurópában tavaly már a harmadik éve csökkent a vállalati csődök száma. A vizsgált európai országokban 129.800 cég vált fizetésképtelenné tavaly, ez 5 százalékkal kevesebb, mint 2006-ban. Ugyanakkor Dániában, Luxemburgban és Franciaországban nőtt a szám: 20,8 százalékkal, 7,3 százalékkal, illetve 5,7 százalékkal. Az Európai Unió új kelet-európai tagországaiban összességében 1,2 százalékkal esett a fizetésképtelenné vált cégek száma, miközben Magyarországon tavaly a 2006. évi 14.933-ról 15.630-ra emelkedett - ezen belül 9.722 volt az új felszámolás, 5.907 a végelszámolás, és mindössze egyetlen egy csőd volt. Ugyanakkor a tavalyi adathoz hozzá kell még számolni, azt az 1.663 céget, amely egyszerűsített végelszámolás alá került 2007 közepe óta, amióta erre a jogszabályok lehetőséget adnak - mondta Deli Zsolt. A Creditreform összesítése számba veszi a magáncsődöket is, amely intézmény Magyarországon még csak tervekben létezik. Ezek száma szemben a vállalati csődökével Európa-szerte növekszk, számuk tavaly 30.300 volt az egy évvel korábbi 27.730-at követően. A legnagyobb növekedés Svédországban mutatkozott, ott 7.120 háztartás vált fizetésképtelenné, 85,9 százalékkal több, mint 2006-ban. A Creditreform összegzésében megjegyzi, hogy az Egyesült Államokban tavaly 34,1 százalékkal, 801.800-ra nőtt a magáncsődök száma.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


