62.500 forint helyett 69.000?
Emelkednek a fizetési osztályok alap-illetményei
A közalkalmazotti álláshelyeket 2008. január 1-jétől csak pályázat alapján lehet betölteni - a 2007 nyarán született közalkalmazotti törvény módosításnak ez a szabálya csak ekkortól lép hatályba.
2007.12.26 08:36MTIA törvénymódosítás kimondja, hogy 2008-tól csak olyan közalkalmazottat lehet kinevezni, aki a pályázaton részt vett és a pályázati feltételeknek megfelelt. A pályázatban - többek közt - meg kell jelölni a betöltendő munkakört, a lényeges feladatokat, a benyújtandó iratokat, valamint a pályázat benyújtásának feltételeit és elbírálásának határidejét is. A pályázati felhívást a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán kell közzétenni. Emellett a pályázati felhívást a kiíró a saját internetes oldalán is köteles megjelentetni. Amennyiben önkormányzat a közalkalmazotti állás meghirdetője, úgy annak a helyben szokásos módon (például a hirdetőtábláján) is közé kell tennie a pályázati felhívást. A pályázat benyújtásának határideje legkorábban a közzétételtől számított tizenöt nap lehet. A benyújtott pályázat tartalma - törvény eltérő rendelkezése hiányában - csak a pályázó beleegyezésével közölhető harmadik személlyel. A közalkalmazott felmentése esetén a felmentési idő legalább hatvan nap, de a nyolc hónapot nem haladhatja meg. A közalkalmazotti törvény 2007 végéig mellékletben közölte a fizetési osztályok első fizetési fokozataihoz rendelt bért, valamint a magasabb fizetési fokozatok szorzószámait. A jövőben ezt az éves költségvetési törvény állapítja meg. Erről a jövő évi költségvetést megalapozó törvény rendelkezik, amely ennek szellemében módosította a közalkalmazotti törvényt. A 2008. évi költségvetés például a legalacsonyabb "A" fizetési osztály 1. fokozatához rendelt havi illetményt 62.500 forintról 69.000 forintra, míg a legmagasabb "J" fizetési osztálynál 151.800 forintról 154.500 forintra emelte. A fizetési fokozatok szorzószámai úgy változtak, hogy az alacsonyabb fokozatokhoz valamivel kisebb, míg a magasabbakhoz kicsivel nagyobb szorzók tartoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


