Változott a csődtörvény
IRM: A felszámoló ezentúl akár értékesítheti is a csődvagyont
A kedvezőbb árbevétel reményében a felszámoló egyben is értékesítheti a csődvagyont, a pályázóknak pedig betekintést kell kapniuk a dokumentumokba, mivel az értékesítési pályázaton való részvételt nem lehet a dokumentáció megvételéhez kötni - áll egyebek között abban a kormányrendelet tervezetben, amely az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) honlapján jelent meg.
2009.09.02 08:25kozma zsuzsannaA szeptember 1-től módosított csődtörvény szabályozza a csődvagyon értékesítését, de a részletszabályok megalkotását a törvény a kormányra bízta.
A törvény alapján a vagyontárgyak értékesítésére kiírt nyilvános pályázati felhívást és az árverést a Cégközlönyben kell közzétennie a felszámolónak.
A rendelet tervezet megengedi, hogy a felszámoló a saját honlapján, valamely hirdetési adatbázisban, illetve a helyi polgármesteri hivatal hirdetőtábláján is közzé tegye azokat.
A közbeszerzési eljárásoknál bevett gyakorlat, hogy az ajánlatkérők pénzt kérnek a dokumentációért, és csak azok indulhatnak a tenderen, akik megvásárolták a dokumentációt.
A vagyont értékesítő pályázatokon is kérhető pénz a dokumentációért, de nem lehet kötelező annak a megvásárlása. Az érintettek ugyanis a helyszínen ingyen megtekinthetik az értékesítés kellékeit.
A felszámoló akár a cégvagyon egészét, akár egy-egy telephelyet egyben is értékesíthet, ha ettől nagyobb bevétel várható.
A dokumentációban azonban fel kell tüntetni azt, hogy ha egyben nem kel el a vagyon, akkor eredménytelen lesz-e a pályázat, vagy pedig az értékesítés most már az egyes vagyonelemek eladásával folytatódik.
A felszámolónak az árverésből ki kell zárnia mindazokat a licitálókat, amelyeknek a tevékenysége arra irányul, hogy harmadik személyeket megakadályozzanak a magasabb vételárra történő ajánlat megtételében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


