134 milliárd forintos deficitet halmoztak fel
Dagadó hiány a tb-nél
A költségvetési törvényből időarányosan következő 5,2 milliárd forint helyett augusztus elejére már közel 134 milliárdos deficitet halmoztak fel a társadalombiztosítási alapok.
2009.08.10 07:11VilággazdaságIgaz, immár a kormány sem 8,9 milliárd forintos hiánnyal számol az év egészére: a tb-kasszák várható deficitje 157,1 milliárd lesz. Kérdés, ez az előrejelzés tartható-e. Július ugyanis az évek óta szokásos többlet helyett enyhe deficitet hozott az alapok számára, és a hiány szeptember végére túllépi a 200 milliárd forintot.
Nem tudni, az utolsó három hónapban ezt valóban sikerül-e közel 50 milliárd forinttal visszanyesni. Az alapokat érintő szigorítások hatását ugyanis egyelőre nehéz megbecsülni. Még azt sem lehet megjósolni, hogy az augusztustól megváltozott táppénzszabályok jelentenek-e megtakarítást az Egészségbiztosítási Alap kasszájában – mutatott ráa Világgazdaság kérdésére Molnár Barbara, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szóvivője.
Az első hat hónap alapján ezen a területen is túllépés mutatkozik: 4,7 milliárd forint az eltérés. Ismeretes: a táppénz mértéke augusztustól a napi átlagkereset 60, illetve 50 százalékára csökkent, és a korábbi 45 helyett csupán 30 nap a méltányossági alapon igényelhető táppénzes állomány ideje.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


