Eltérő volt az üzleti szemlélete
Távozik az OTP vezér helyettese
Távozik az OTP Banktól Urbán László vezérigazgató-helyettes, közös megegyezéssel július 31-i hatállyal, "az egységes menedzsmentszemlélettől eltérő vezetői felfogás miatt" - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
2009.07.31 18:44MTIA munkaviszony megszűnésével egyidejűleg Urbán László igazgatósági tagsága is megszűnik, és lemond valamennyi, a társaság érdekeltségeiben viselt pozíciójáról. A közlemény szerint az OTP Bank Nyrt. stratégiai és pénzügyi divíziójának vezetésével – amely magában foglalja a befektetői kapcsolatok irányítását is – 2009. augusztus 1-jei hatállyal a bank elnök-vezérigazgatója Bencsik Lászlót bízza meg, akit a szükséges engedélyek kézhezvételét követően a divízió élére vezérigazgató-helyettessé nevez ki.
A 39 éves szakember 2003-tól az OTP Bank Nyrt. ügyvezető igazgatója, egyben irányítója a stratégiai és pénzügyi divízió controlling és tervezési szakterületének, a Banküzemgazdasági Igazgatóságnak. Urbán László 2007. január 15-e óta volt az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a stratégiai és pénzügyi divízió vezetője, míg 2008. április 25-étől az igazgatóság tagja.
Az OTP közleményében kiemelte: a bank vezető testületei Urbán Lászlónak szakmai tevékenységéért, s ezen belül a pénzügyi válság hatásainak mérséklése érdekében végzett munkájáért elismerésüket fejezték ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06