Több nyári fesztivál szervezője befékezett
A válság nem veszélyezteti a fesztiválokat
Több nyári fesztivál szervezője befékezett: ugyanolyan büdzsét tervezett, mint tavaly. Ilyen például a Sziget Fesztivál. A jegyárat ugyan emelték, de vannak kedvezmények is.
2009.06.16 08:34Népszabadság OnlineA pénzszűke ellenére a tavalyinál nagyobb költségvetéssel, bővebb kínálattal készül a szezonra a magyarországi fesztiválok többsége, amelyektől a szponzorok a válság ellenére sem fordultak el tömegesen, ám a forint árfolyamának hektikus változását megérezték a szervezők és az áfa-emelés is tükröződik majd részben a jegyárakban - derül ki a Népszabadság összeállításából.
Magyarországon évente több mint háromezer nyári rendezvényt tartanak nyilván. A legnagyobb, a Sziget Fesztivál költségvetése az idén először nem emelkedik: a tavalyinak megfelelő, 2,65 milliárd forintból igyekeznek gazdálkodni. Gerendai Károly ügyvezető úgy véli, a látogatóknak meg kell húzniuk a nadrágszíjat, de ezt inkább a kisebb események érzik majd meg. A folyamat szerinte megrostálhatja a programszervezőket, a válságnak piactisztító hatása lehet. A nagyobb vidéki fesztiválok - Hegyalja Fesztivál, Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), Rockmaraton - rendezői hasonlóan nyilatkoztak a lapnak.
A július elejétől emelkedő áfa a fesztiváloknál nem egységesen tükröződik a jegyárakban, van, ahol nem emelkedik az ár, a szervezők "lenyelik" az ebből adódó veszteséget, lesznek viszont olyan rendezvények, amelyek a tavalyinál drágábban látogathatók majd az adóemelés miatt - derül ki a Népszabadság cikkéből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06