Eddig 52 ezer amerikai látogató érkezett hazánkba
Magyarországot ajánlja válság idején a Forbes magazin
Tizenöt olcsó ország, amit látni kell válság idején című cikkében Magyarországot ajánlja első helyen az amerikai Forbes Magazin a legkedvezőbb ár/érték arány alapján felállított listájában - írta a hvg.hu.
2009.05.26 12:55HVGA 950 ezer példányban megjelenő Forbes Magazin e héten azokat az országokat rangsorolta, amelyek a legkedvezőbb ár/érték arányt kínálják a jelenlegi gazdasági válságban az amerikai utazóknak, így azokat mindenképpen érdemes felkeresni. A rangsorolás alapját az a két információ adta, hogy mennyit erősödött az amerikai dollár az adott ország valutájához képest tavaly nyár óta, illetve, hogy milyen árfekvésben lehet repülőjegyet vásárolni az odajutáshoz.
Először összegyűjtötték azt a 28 országot, amelyeknek a valutájához képest az amerikai dollár több mint 15 százalékot erősödött az elmúlt évben. Ezt követően megvizsgálták azt is, hogy hova lehet a legolcsóbban eljutni repülőgéppel. Az így felállított 15-ös rangsort Magyarország vezeti, a 2. Svédország, a 3. Lengyelország lett. Románia a 11. helyre, Csehország pedig a 13. helyre került. Svédország 2. helye világossá teszi, hogy nem abszolút olcsóságról, hanem arányokról van szó.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idén az első negyedévben 52 ezer amerikai látogató érkezett Magyarországra, ez 5,5 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva. A turisztikai motivációval érkezők száma 50 ezer volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


