"Kritikus tömegű" reformok
Bokros Lajos: adóreformra minden körülmények között szükség van
Adóreformra, azaz a közteherviselés reformjára minden körülmények között szükség van - jelentette ki Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listavezetője szombaton Budapesten.
2009.05.23 12:50MTIAz adóreform integráns része a reformok "kritikus tömegének" - közölte sajtótájékoztatóján a képviselőjelölt. A volt pénzügyminiszter az egyik legfontosabb feladatnak nevezte az adóék, azaz a bruttó és a nettó bér közötti különbség csökkentését.
Ez ma Magyarországon jóval ötven százalék felett van, a magasabb jövedelműeknél pedig a 67 százalékig is felmehet - tette hozzá.
Bokros Lajos problémának nevezte, hogy a kormány által bevezetendő új adórendszer következtében nem nő az adózók száma. Véleménye szerint az adóreform ott kezdődik, hogy többen fizetnek kevesebb adót, aminek legfontosabb követelménye a minimálbér adómentességének megszüntetése lenne.
Szólt a tervezett vagyonadóról is, mely szerinte elhibázott, és nem szolgálja azt a célt, hogy kiváltson más adókat, mint például az iparűzési adót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


