2010-ben 0,2-0,3 százalékkal fog kevesebbet telje
Az EU borúlátóbb a német gazdaság jövőjét illetően
Az Európai Bizottság szakértői szerint a német gazdaság 2010-ben 0,2-0,3 százalékkal fog kevesebbet teljesíteni azután, hogy az idei évben a németországi GDP 5,6 százalékkal esik vissza.
2009.05.03 15:56MTIA die Welt című lap ismerteti a brüsszeli bizottság előrejelzését, amely borúlátóbban ítéli meg a 2010-es évet, mint a német kormány, amely prognózisában 0,5 százalékos növekedést vár jövőre.
A német kormány múlt héten közzétett prognózisában az idei évre 6 százalékos GDP-visszaesést jósolt. A bizottság előrejelzése közelebb áll a vezető német gazdaságkutató intézetek prognózisához. Ez utóbbiak az idei évben a GDP 6, jövőre pedig további 0,5 százalékos visszaesésére számítanak.
Joaquin Almunia, az EU pénzügyi biztosa hétfőn ismerteti majd hivatalosan Brüsszelben a bizottság előrejelzését. Az Európai Unió 27 tagállamának együttes államháztartási mérleghiánya az idén a GDP 6 százalékára ugrik majd fel, szemben a múlt évben mért 2,3 százalékos hiánnyal. A recesszió hatására a kormányzatok csökkenő adóbevételekhez jutottak, ezt tükrözi a GDP-arányos deficit meredek emelkedése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


