Elégedetlenebbek az adók mértékével
Ismét beruháznának a német befektetők Magyarországon
A német befektetők 80 százaléka ismét beruházna Magyarországon, miközben egyre elégedetlenebbek az adók mértékével, a gazdaságpolitika kiszámíthatóságával és a bürokrácia túlburjánzása miatt - mondta Straub Elek a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) alelnöke.
2009.04.21 12:47MTIA magyar gazdaság 2009. évi helyzetét a német cégek 83 százaléka rossznak, 16 százaléka kielégítőnek értékelte, az előző évhez képest az idei kilátásokat a cégek 89 százaléka rosszabbnak, 10 százaléka kielégítőnek minősítette - jelezte a vizsgálat eredményeit Dirk Wölfer főtitkár.
Az itt működő német cégek befektetési rangsorában a 18 országból álló tágabb régión belül Magyarország a 7. helyre került az előző évi 9. helyről, pontszáma, ahol az egyes a nagyon vonzó és hatos a nem vonzó, 3,11. Első helyen Csehország áll, pontszáma 2,49, Szlovákiáé 2,56, Lengyelországé 2,89. Az új kormány már bejelentett lépései azt az irányt követik, amit a DUIHK is szorgalmazott, például a központi költségvetés terjedelmének csökkentését, az élőmunka terheinek mérséklését - felelte újságírói kérdésre Straub Elek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


