Nem jelent meg elegendő számú részvényes
Elhalasztották a Mol közgyűlését
Elhalasztották a Mol Nyrt. közgyűlését, mert az eredeti időpontra, a csütörtök délelőtt 11 órára meghirdetett eseményen nem jelent meg annyi részvényes, amely képviselné az érvényességhez szükséges 50 százalék plusz egy szavazati jogot.
2009.04.23 11:35MTIA közgyűlésen csak a szavazati jogokat képviselő részvényesek 43,11 százaléka jelent meg, így, ahogyan a Mol már korábban közzétette, a közgyűlést egy órával későbbre újra összehívták.
A 12 órára összehívott közgyűlést már mindenképpen megtartják az eredeti napirendi pontokkal, hiszen az a megjelent részvényesek számára való tekintet nélkül határozatképes.
Az azonban biztos, hogy nem vesz részt rajta az orosz Surgutneftegas. A Mol legnagyobb részvényese egész oldalas hirdetést tett közzé csütörtökön arról, hogy megakadályozták részvételét. Így az orosz cég szerint ezzel ismét lehetetlenné tették, hogy tájékoztassák a Mol vezetését és a részvényeseket jövőbeni együttműködési szándékairól és reményeiről.
Az üzenetben a cég nyilvánosan is megerősítette, hogy a kölcsönösen előnyös partnerkapcsolat érdekében továbbra is készen áll a Mol vezetésével a párbeszédre. Az orosz cég március végén vásárolta meg az osztrák OMV-től a Mol 21,2 százalékos tulajdonrészét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


