Növekszik majd az államigondozottak száma?
Lesznek gyermekáldozatai a válságnak
Gyermekvédelmi szakemberek számolnak azzal, hogy lesznek a válságnak gyermekáldozatai, ám megjelenésüket az intézményekben egy-másfél év múlva várják.
2009.04.20 07:25Népszabadság Onlineírta hétfőn a Népszabadság. A válság hatása azért késik ennyit, mert a gyermekvédelem alapellátó rendszere várhatóan ennyi ideig képes a "felszínen tartani" a nehéz helyzetbe került családokat.
A folyamatot bonyolítja, hogy a családi pótlék összege egyelőre túl magas ahhoz, hogy a megszorult családok - a gyerek állami gondoskodásba adásával - lemondjanak róla. Sokaknak ez az egyetlen biztos bevételük, épp ezért nem be, hanem épp ellenkezőleg, ki szeretnék hozni családtagjukat az intézetből. Az ok viszont ugyanaz: így próbálnak szabadulni a válság szorításából.
A lap annak kapcsán keresett meg gyermekvédelmi szakembereket, hogy három hét alatt három család jelentkezett a veszprémi gyámhivatalnál: a szülők anyagi okokra hivatkozva kérték gyermekük állami gondoskodásba vételét. A város gyámhivatalának dolgozóit meglepte a kérés, mert az új gyermekvédelmi rendszer fennállásának 12 éve alatt egyszer sem fordult elő hasonló eset.
Ráadásul a kérés teljesítésével megszegték volna a törvényt. A jogszabály ugyanis kimondja: anyagi okok miatt egyetlen gyereket sem választhatnak el a családjától. Csakhogy a fenti esetben épp ez lenne az ok.
A gyámhivatal vezetője ugyanakkor jelezte: a három eset önmagában még nem tendencia, de mégis figyelemre méltó, hogy alig néhány hét alatt több gyerek vált veszélyeztetetté anyagi okok miatt egyetlen városban. A szociális tárca a gazdasági válság hatására szakított a korábbi gyakorlattal, és már kéthavonta kér úgynevezett beáramlási adatokat a szakszolgálatoktól.
Kapcsolódó írások:
- Hogyan hat szexuális életünkre a gazdasági válság?
- Megalakult Bajnai válságkezelő kormánya
- A gumicukor a tortában: az MSZP külön hozzátoldana a válságkezelő-csomaghoz
- Most jön a jóvilág: az MSZP a válságkezelő programhoz tesz újabb javaslatokat
- Szervezett bűnözők kihasználják a pénzügyi válságot
- A válság ellenére emelkedett az átlagfizetés
- A lakástámogatások megszüntetése növeli a válságot
- Orbán: nem a tudás hiányzik a válságkezeléshez
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06