30 milliárd forintnyi szén-dioxid
Kikotyogta a kvótabevételeket a zöldtárca
A zöldtárca az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának tájékoztatása után hajlandó nyilvánosságra hozni az ország által értékesített szén-dioxid-kvóta bevételek összegét, az elnök nélküli testület azonban jelenleg nem bizonyult fogadókésznek - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
2009.04.17 18:53MTIA távirati iroda információi szerint ez az összeg 30 milliárd forinthoz közelít.
Oláh Lajos a tárca államtitkára az év elején arra tett ígéretet, hogy csak a szakbizottság előtti beszámoló után hozzák nyilvánosságra a karbonbevételeket - fejtette ki a minisztérium.
Hozzáfűzték: az MDF frakció felbomlása után elnök nélkül maradó bizottság azonban nem bizonyult fogadókésznek a minisztérium hivatalos megkeresésére. A zöldtárca azt a választ kapta a korábban Katona Kálmán által vezetett testülettől, hogy csak "soraik rendezése" után tudják meghallgatni a tárca beszámolóját.
Magyarország 2008-ban - a kiotói jegyzőkönyv alapján - összesen 8 millió tonna szén-dioxidnak megfelelő kibocsátási egységet értékesített Belgiumnak és Spanyolországnak, amelynek ellenértéke az MTI értesülései szerint megközelíti a 30 milliárd forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


