Elemzők szerint az USA őszre túl lesz a mélyponton
Szeptemberben vége a recessziónak!
Szeptemberben véget érhet a recesszió az Egyesült Államokban, de a szakértők szerint a jövő év közepéig biztosan nem nő olyan erősen a gazdaság, hogy ne bővüljön tovább a munkanélküliek száma.
2009.04.10 07:36MTIA Wall Street Journal által megkérdezett elemzők azzal számolnak, hogy az amerikai hazai össztermék (GDP) az idei első negyedévben 5 százalékkal, a másodikban 1,8 százalékkal csökken éves szinten.
Egy mérsékelt, 0,4 százalékos növekedésnek a harmadik negyedévig nincs esélye a szakértők szerint. A tavalyi utolsó negyedévben a GDP 6,3 százalékkal esett.
A megkérdezett 53 szakértő véleményének az átlaga szerint a recesszió szeptemberben ér véget. A múlt hónapban a szakértők ezt még októberre várták. Az amerikai gazdasági visszaesés kezdete óta most először fordult elő, hogy az elemzők nem tolták ki a recesszió végének az időpontját. A szakértők továbbra is borúlátóan vélekednek a munkanélküliség várható alakulása kapcsán.
Csupán 12 százalékuk számít arra, hogy valamikor az idén már csökken a munkanélküliségi ráta. A kétharmad szerint 2010 első felében tetőzik a munkanélküliség. Márciusban 8,5 százalékos volt a munkanélküliségi szint. A szakértők szerint ez 9,5 százalékra nő idén decemberig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


