400 milliárd forint
Az OTP-nek április elsején folyósítják az állami hitel első részét
Az OTP Banknak április elsején folyósítják az állami hitel első részletét, a másodikra június 30-án kerül sor, a hitel lejárata 2012. november 11. - közölte a pénzintézet a BÉT hivatalos honlapján csütörtökön.
2009.03.26 09:28MTIVeres János pénzügyminiszter szerdán este jelentette be, hogy a magyar állam az OTP Banknak több mint 400 milliárd forint (1,4 milliárd euró), az FHB Jelzálogbanknak mintegy 120 milliárd forint (400 millió euró) összegű kölcsönt nyújt piaci feltételekkel, piaci kamatozással, a vállalati és a lakossági hitelezés bővítése érdekében. Az OTP közleménye szerint a teljes összeg törlesztése – 2010. novemberéig tartó türelmi időszakot követően – nyolc negyedév alatt, egyenlő részletekben esedékes.
A hitelnyújtás piaci feltételek mellett valósul meg, az OTP Bank által fizetendő kamat az irányadó referencia kamatokat 245-250 bázisponttal haladja meg. A hitelmegállapodás célja a magyar vállalkozások hitellel történő ellátása, a gazdasági válság negatív hatásainak enyhítése, s a pénzügyi rendszer stabilizálása. Annak érdekében, hogy a bank hatékonyan hozzájárulhasson a gazdaság élénkítéséhez, a többletforrást elsősorban hazai vállalati ügyfelek részére kívánja biztosítani.
A megállapodás részeként, és a hitel eredeti céloknak megfelelő felhasználásának ellenőrzését biztosítandó, az OTP Bank Nyrt. 2009. április 24-i közgyűlésén javasolja részvényeseinek egy, az állam által delegált megfigyelő felügyelő-, illetve audit bizottsági tagságának elfogadását.
Kapcsolódó írások:
- Száguld az OTP, pozitív Gyurcsány távozása
- Fitch: ismét romlik az OTP orosz bankjának osztályzata
- Több mint 2,755 milliárd forintnyi kelt el az OTP kötvényéből
- Nincs vége: ötszázezer saját részvényt vett az OTP
- 0,22 százalékot csökkent a BUX, az OTP erősödik
- Hétszázezer saját részvényt vásárolt az OTP
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


