Beruházás
Mini-Dubaj - A fejlesztő megvásárolta az érintett területet
Az NGM szerint soha nem látott fejlesztéssel újulhat meg Rákosrendező és környéke.
2025.01.22 12:06MTIA kormány és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti nemzetközi megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében megszületett kormányzati döntés alapján 2025. január 16. napján sor került Rákosrendező vasútüzemhez nem szükséges területeinek értékesítésére. A jelenleg elhagyatott és elhanyagolt Rákosrendező vasútállomás körüli terület már régóta várt, átfogó és komplex fejlesztése indulhat meg - jelentette be hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Ez a Rákosrendezőn és vonzáskörzetében élők számára jelentős előrelépést és fejlődést fog jelenteni elsősorban a tömegközlekedés minőségét és elérhetőségét illetően. A beruházással jelentősen fejlődik Budapest közlekedése, továbbá a XIV. és a XIII. kerület összeköttetése is érdemben javul.
Az érintett területrészek kijelölése a MÁV Zrt. igényeinek megfelelően, a társasággal szoros együttműködésben valósult meg, melynek alapján Rákosrendező területéből mintegy 85 hektárnyi területet értékesített az állam, nettó 50,9 milliárd forintos vételáron.
A rozsdaövezet felszámolása érdekében az eladásra független szakértő által meghatározott értéken került sor, a fejlesztést az Eagle Hills csoport valósítja meg - ismertette az NGM.
Az új tulajdonos feladata lesz a terület beruházási tevékenységhez szükséges előkészítése, a hulladékok elszállítása és a környezeti kármentesítés elvégzése is.
A kormányzati döntésnek megfelelően az Eagle Hills a vételárat három ütemben fizeti meg, a teljesítés a nemzetközi megállapodásban foglalt állami vállalások teljesítéséhez igazodik. A fejlesztő az első vételárrészlet megfizetését követően tulajdonjogot szerez a terület felett annak érdekében, hogy el tudja kezdeni a fejlesztéseket.
Az egyes vételárrészletek biztosítására az állam több biztosítékot, garanciát is kért (anyavállalati garancia, bankgarancia, visszavásárlási jog), amelyeket az Eagle Hills biztosított.
A nemzetközi megállapodás és a kormánydöntés értelmében, a rögzített állami vállalásokra figyelemmel a további vételárrészletek megfizetésére az egyes állami vállalások teljesítésekor kerül sor.
Így a második vételárrész megfizetésének feltétele a fejlesztés sikeres megvalósításához szükséges jogalkotási intézkedések több lépcsőben történő megtétele, többek között a vonatkozó építésügyi előírások felülvizsgálata, módosítása, a beruházás kiemelt jelentőségű beruházássá minősítése, valamint a szükséges telekalakítások lefolytatása - ismertette az NGM.
Az utolsó vételárrész megfizetésének feltétele a megállapodás szerinti, mintegy 800 millió eurónyi állami infrastruktúra fejlesztés megvalósítása. Ennek keretében gyalogos- és vasút feletti közúti felüljáró, vasúti pálya fejlesztés, az M1-es metró meghosszabbítása, kerékpárút és gyalogút megépítése, valamint a vasúti pálya befedése valósulhat meg oly módon, hogy felette egy park kialakítható legyen.
A fejlesztések várható időtartamára tekintettel a szerződés lezárására legkésőbb 2039. március 13. napjáig kerül sor, melyet követően a Fejlesztő köteles kifizetni a terület teljes (inflációval növelt) vételárát - részletezte az NGM közleménye.
A nemzetközi megállapodásban az Egyesült Arab Emírségek vállalta, hogy legalább 5 milliárd eurónyi beruházást hajt végre az érintett ingatlanokon, létrehozva ezzel egy új, modern városrészt. Az Eagle Hills által bemutatott elképzelések alapján a terület egyes részein 250 és 500 méter magasságú épületek is elhelyezhetők.
A fejlesztés során a beruházónak minden hatályos építészeti, biztonsági és környezetvédelmi szabályt be kell tartania, ezt az állam a legszigorúbban fogja ellenőrizni és betartatni.
Az NGM szerint a megállapodás és a városrészfejlesztési projekt is rávilágít arra, hogy Magyarország iránt a bizalom továbbra is töretlen és hazánk egyre vonzóbb befektetési célpontot jelent a külföldi befektetők számára.
A Rákosrendezőt érintő beruházás az elkövetkező években új munkahelyeket fog létrehozni, valamint érdemben fog hozzájárulni a gazdasági-, különösen az építőipari teljesítmény erőteljes növekedéséhez.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:05 Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében
- 6:17 Szabotázsakció ért egy német hadihajót
- 4:11 Megrázkódott Pannonhalma
- 22:14 Szudán megerősítette, hogy orosz haditengerészeti bázis jöhet létre a területén
- 20:13 Több kiskorú fiút akart rávenni szexuális szolgáltatásra egy férfi, vádat emeltek ellene
- 18:11 Szijjártó Péter: idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
- 16:08 Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06