297,75 forintot ért egy euró
A forint gyengült az euróhoz képest kora reggel
Fél százalék körüli mértékben gyengült a forint az euróhoz képest hétfőn kora reggel. Röviddel 7 óra előtt az euró 297,75 forintot ért a péntek késő esti 296,20 forint után (+0,52 százalék). A dollár 229,71 forintról 229,92 forintra emelkedett (+0,09 százalék).
2009.03.16 07:45MTIUgyanekkor az euró 0,02 százalékkal 26,52 cseh koronára gyengült. Az euró péntekhez hasonlóan 4,5015 zlotyn volt. A szakértők rámutattak: a múlt héten profitáltak a térségbeli devizák abból, hogy a svájci központi bank intervenciót hajtott végre, alapkamatát pedig gyengítette. Elemzők szerint azonban bizonytalan a kilátás, Közép-Európa megítélése ugyanis nem változott, a térség gazdasági fundamentumai nem javultak.
A Danske Bank egyik elemzője szerint a térség kormányai és jegybankjai mindent megtesznek annak céljából, hogy lefékezzék devizáik értékvesztését. Emiatt nem kizárt, hogy a következő napokban a erősödnek majd a közép-európai devizák, középtávon azonban inkább gyengülnek majd.
A Goldman Sachs is úgy véli, hogy valószínűleg nyomás alá kerülnek a térségbeli devizák középtávon. A három hónapra szóló Goldman-előrejelzés 320 forint/euró árfolyamról szól. Hosszabb, 12 hónapra a becslés már erősebb forintot jelez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06