"Közvetlenül nem a jó kormányzás okán javul"
Gyurcsány: érdemes megőrizni a higgadtságot forintügyben
Gyurcsány Ferenc szerint érdemes megőrizni a higgadtságot a forint árfolyamának ügyében, de ez nem jelenti azt, hogy a kormánynak és a jegybanknak ne volna feladata a stabil forint érdekében. A miniszterelnök erről a pénteki blogbejegyzésében írt.
2009.03.13 14:32MTIVéleménye szerint a forint csütörtöki erősödését sok tényező együttesen okozta, s ezek között hazai és nemzetközi okok is voltak. Magyarországon azonban sokan egynapos történetekből is tendenciákat hajlamosak kiolvasni, s nemcsak az átlagemberek, hanem időnként a szakértők is - jegyezte meg.
"Épp oly képtelenség volna az erősödést közvetlenül a jó kormányzás bizonyítékának láttatni, mint fordítva: ahányszor a forint gyengül, kormányváltásért kiáltani. Ez így lenne természetes, de még sincs így"- írta a miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: ha kedve lenne ironizálni, akkor azt fejtegetné, hogy várja Navracsics Tibor rendkívüli sajtótájékoztatóját, "amin nyilván kifejtené, hogy a piacok, a külföldi befektetők bíznak a kormányban, a kormány vezetőjében, a Fidesz pedig gratulál a kormány terveihez, mert íme, a világ pozitívan értékeli mindazt, amit a kormány tenni kíván, és a Fidesz sem tehet mást, felsorakozik a kormány mögé". Hozzátette: ahogyan a politikában is a hosszabb távú tendenciák a fontosak, úgy ez az árfolyamok alakulására is igaz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


