Felgyorsult világ
Orbán Viktor: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó fórumán szólalt fel a miniszterelnök.
2024.03.04 12:40MTIA miniszterelnök optimista a következő két év gazdaságpolitikáját illetően; Orbán Viktor hétfőn Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évnyitó rendezvényen azt mondta: adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a sikeres gazdaságpolitika két feltétele - a helyzetet kezelni képes pénzügyi tárca és gazdasági minisztérium, valamint a gazdaságpolitika bázisát adó, a kormánnyal jól együttműködő kamarai háttér - adott, ezért optimista az előttünk álló két év gazdaságpolitikáját illetően.
Hangsúlyozta: miniszterelnök feladata pedig az, hogy a gazdaságpolitika mögül az egyszerű, józan paraszti megfontolások ne tűnjenek el.
A kormányfő négy ilyen tételt nevezett meg, ami fölött "őrködnie" kell. Az első, "egyszerű paraszti bölcsességnek" azt nevezte: mindig jobb, ha nekünk tartoznak, mint ha mi tartozunk másoknak, a második, hogy mindig többet kell keresni, mint amennyit elköltünk, a harmadik szempont, hogy jobb dolgozni, mint tengeni-lengeni, a negyedik tétel pedig az, hogy mindig jobb, ha mi keresünk másokon, mintha mások keresnek rajtunk.
Úgy értékelt: az egyszerű, józan paraszti ész alapján megfogalmazott tételek tekintetében, a gazdasági miniszter és a Pénzügyminisztérium együttműködésének tekintetében és a kamarával való együttműködés tekintetében a stabil gazdaságpolitika feltételei adottak.
Nyugat és Kelet összekapcsolására van szükség
A Nyugat és a Kelet összekapcsolása mellett érvelt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó fórumán.
A kormányfő azt mondta, felgyorsult a világ gazdasági és politikai térképének átszabása, emellett a világ nyugati és nem nyugati része homlokegyenest eltérő módon ítél meg mindent, a geopolitikai rivalizálás felülírja a piaci logikát is.
Orbán Viktor közölte, nem mindegy, hogy a vita hogyan zárul: az egyik lehetőség, amelynek erős szószólói vannak Nyugat-Európában, az a decoupling, vagyis hogy a Nyugat válassza le magát a világ többi részéről. Hozzátette: a másik gondolkodásmód szerint konnektivitásra, vagyis Nyugat és Kelet összekapcsolására van szükség.
A magyar gazdaságpolitika "arra fogad", hogy sikerül fenntartani a két világ közötti állapotot - fogalmazott.
Hozzátette: világos, hogy Magyarország a Nyugat része, de nem választja le magát a világ keleti részéről sem. Az ország tagja a Türk Tanácsnak, együttműködik Kínával, az oroszokkal való gazdasági együttműködést sem akarja feladni, csak azokban az esetekben, ahol ezt az európai szankciók kizárják - mondta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:22 Újvidéki tragédia - Meghalt a novemberi baleset egyik súlyos sérültje
- 16:21 Újraindult a Heathrow repülőtér forgalma, a vizsgálat nem talált gyanús körülményeket
- 14:20 Szankcionálták a Pride betiltása miatt tiltakozó képviselőket
- 12:15 ÉKM: feladja a leckét a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkere
- 10:14 Kormánytisztviselő hölgy kezében robbant a gránát - elvesztette kezeit
- 8:13 MÁV: a tiszaeszlári az ötödik halálos vasúti átjárós baleset idén
- 6:12 Svájci finanszírozással elindult az Életmentő készségek fejlesztése projekt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06