"Neki kellene gyűrkőzni"
Simor: folyton kiskapukat keresünk a maastrichti kritériumok teljesítése helyett
Végre neki kéne gyürkőzni a maastrichti kritériumok teljesítésének, és nem az euró bevezetéséhez vezető kiskapukat kellene tovább keresgélni - nyilatkozta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
2009.03.05 10:12MTIA csütörtökön a HVG-ben megjelent interjúban Simor András elmondta: addig nem lát esélyt belépésre az eurózóna előszobájának tartott ERM-II. árfolyamrendszerbe, amíg a forintárfolyam jelentős kilengéseket produkál.
Az MNB elnöke szerint Magyarországon jelenleg nem beszélhetünk államcsődről, bár igaz, hogy a fizetőképesség fenntartásában nagy szerepe van a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól kapott mintegy 20 milliárd eurós hitelkeretnek. Simor András szerint az államháztartási hiány további csökkentésénél lényegesebb, hogy a hazai össztermékhez viszonyított államadósság növekedése megálljon, ma ugyanis leginkább ez rontja Magyarország hitelképességét.
Ez a magyar gazdaság növekedési képességének fokozásával lenne elérhető - tette hozzá. A jegybank elnöke a Gyurcsány-csomagot jó irányba tett jó lépésnek, ám mélységében nem elegendőnek nevezte. Kifejtette: a gazdasági növekedést alapvetően a költségvetési újraelosztás magas aránya, valamint a túl alacsony foglalkoztatottság akadályozza, azonban e két területen nem történt érdemi változtatás.
A Reformszövetség javaslatai Simor András szerint két szempontból is előremutatóbbak: egyrészt hosszabb távú programot vázolnak föl, másrészt nem a kiadások egy évre befagyasztását vagy egyes területekről egyszerű pénzelvonást javasolnak, hanem megváltoztatnák a szabályrendszereket, ami ezáltal biztosíthatná, hogy a megtakarítások hosszú távon is megmaradjanak. A GDP közel 50 százalékára rúgó magyar költségvetési újraelosztás mintegy tíz százalékponttal nagyobb a többi visegrádi országénál, a különbség mára már közel 3 ezer milliárd forintra nőtt - hívta fel a figyelmet a jegybank elnöke.
Mint mondta, ezt nem lehet egyik napról a másikra ledolgozni, de legalább gyorsan kellene haladni ebbe az irányba. "Középtávú stratégia mentén kialakított bátor, határozott döntésekre lenne szükség, amelyek a következő egy-két évben komoly érvágást jelenthetnének ugyan sokaknak, de egyúttal kiutat mutathatnának az ország számára. Ezzel szemben ami most történik, vergődés perspektíva nélkül" - mondta az interjúban Simor András.
Az MNB elnöke kifejtette, hogy a monetáris politika nem képes orvosolni a problémák gyökereit, a magyar gazdaság szerkezeti gyengeségeit, eszközei legfeljebb arra elegendőek, hogy csökkentsék a jelenlegi válsághoz való alkalmazkodás költségeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06