30 milliárd forint uniós forrás
50 ezer állást őrizhet meg az új kormánytámogatás
Ötvenezer állás megtartását teszi lehetővé a szerdai kormányülésen elfogadott 30 milliárd forintos, európai uniós forrásból finanszírozott munkahely-megőrzési támogatás - jelentette be Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára.
2009.02.26 17:07MTISzékely Judit csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a kormány "4+1 napos" támogatása minden ötödik munkanap bérköltségét átvállalja a munkáltatótól, a pályázó cégek munkavállalóinak legfeljebb 50 százalékáig.
Hangsúlyozta: ennek feltételeként az érintett cégeknek vállalniuk kell, hogy két éven át nem hajtanak végre létszámleépítést, illetve a bértámogatásban lévő dolgozókat hetente egyszer továbbképzésekben részesítik.
A program így közvetlenül összesen 25 ezer alkalmazott képzését és munkahelyének megőrzését segíti, közvetetten pedig mintegy ötvenezer munkahely megtartásához járul hozzá. A munkahely-megőrzési pályázatból 20 milliárd forint a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, míg 10 milliárd forint a nagyvállalatoknak áll rendelkezésre - fűzte hozzá a szakállamtitkár. Székely Judit elmondta: a kormány eddig is sok intézkedést hozott a válság kedvezőtlen foglalkoztatási hatásainak minimalizálására.
A kabinet erre a célra összesen mintegy 17 milliárd forintos állami keretet különített el az idén, amelynek első, 6 milliárd forintos pályázata lassan már ki is merül.
A kormány második, 10 milliárd forintos állásmegtartó támogatása még szinte teljes mértékben rendelkezésre áll a pályázók előtt, akik április végéig jelentkezhetnek a felhasználásra. A kormányzati támogatások folyamatosságát biztosító "4+1 napos támogatás" pályázatai várhatóan ekkora, vagyis április végére kerülnek kiírásra - húzta alá a szakember. Hozzátette: az új programban támogatott képzések - egyebek mellett szak- és informatikai ismeretek fejlesztése, nyelvoktatás - a "válság utáni konjunkturális időszakban is fontos szerepet tölthetnek be a versenyképesség növelésében.
Székely Judit kérdésre válaszolva elmondta: a képzéseket az előzetes tervek szerint a regionális munkaügyi központokon keresztül szervezhetik a cégek. Ugyanakkor szólt arról is, hogy a munkahelymegőrzést sem lehet "minden áron" támogatni, ezért a kabinet nagy hangsúlyt fektet az állásukat már elvesztett munkavállalók újrafoglalkoztatásának segítésére is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


